Mohácsra utaztam Englert Antal népi iparművészhez, aki amellett, hogy munkáival Kínától Angliáig bejárta a világot, szenvedélyes kerékpáros és kerékpárgyűjtő.
12 évesen kezdett el a faragással dolgozni, Kalkán Mátyás tanítványaként. Maszkfaragóként 15 éve tevékenykedik. Régebben megrendelésre is készített maszkokat amit utólag hibának tart, hisz anno az öreg halász, a kovács, a falu bolondja mindenki megcsinálta magának a maszkot ahogy tudta. Senki nem kritizálta a munka minőségét, mert a jelentésének volt értelme. Ez egy értéktelen, egyszer használatos tárgy volt, amit a legnagyobb titokban tartották, de a busók cserélgethették egymás között. Az 50-es években már sajnos árucikké vált, elvesztette kultikus jellegét.
Barátainak, ismerőseinek szívesen farag maszkot, olyat, amelyben jól érzik magukat, azonosulni tudnak vele. Tanítványai is szép számmal vannak, akikkel a sokácok hagyományait, szokásait, mindennapi életét, mondavilágát is megismerteti. Igyekszik olyan látásmódot kialakítani bennük, amely tiszteletben tartja a hagyományt.
Ahogy Antal mondja, a maszkfaragás nem mesterség, nem foglalkozás. A maszk egy hittel töltött, kultikus tárgy. Megjeleníti a félelmeinket, üzenetet hordoz, mindenkire másféleképpen hat. A mai gyerekek már vámpíros maszkot rajzolnak, hatással van rájuk Hollywood, a japán rajzfilmek, a televízió.
A világ minden részének megvan a maga hite, a maga kultúrája, hogy régen milyen jeleket használtak az emberek arra, hogy elűzzék a félelmet, vagy megvédjék a közösséget. A maszk közvetítő szerepet ad kiemelt személynek, akiről elhisszük, hogy nagyobb erővel rendelkezik, mint bárki más és kapcsolatot teremt egy védő erővel. Az egyházak kialakulása előtt, amíg a természeti erőkben hittünk addig voltak valódi maszkok. Hittünk a tűz erejében, a vízében, a kakasban, a bikában, valamilyen más természeti erőben vagy a szellemvilágban. A maszk képes kapcsolatba lépni ezzel a nagy erővel, ami/aki megvéd minket.
Egy közös kultúrából gyökerező ismeretanyag van, amiben elfogadjuk azt, hogy ha rajtad maszk van akkor te nem te vagy, hanem valami fantasztikum, aki segít nekem, hogy kapcsolatba kerülhessek a szellemvilággal. Ma már maszkok helyett álarcok vannak, álarca pedig bárkinek lehet. Amikor leveszi magáról az álarcot, na ott hal meg a misztikum. A maszknak addig van értelme, amíg titokban van tartva a viselője és amíg mindenki hisz benne, a közösség pedig megtölti erővel.
A busó a maszkját 3 napig viselte és annak a férfinak mindent szabad volt tennie. Ez azért is fontos, mert régen nagyon szigorú rendben éltek az emberek, az egész életnek szigorú ritmusa volt. Télen mulatoztak, felélték a tartalékaikat, majd egész nyáron keményen dolgoztak, ősszel megünnepelték amit addig sikerült megtermelniük. A lakodalmakat ősszel tartották, amiket busójáráskor jelentettek be, hogy legyen ideje a gazdának felkészülnie a nagy eseményre és összegyűjtsék a hozományt. Az esküvő mindig nagy esemény, egy nagy ünnep, ami arról szól, hogy önálló gazdálkodást kezd a fiatal pár és a leány hozza a hozományt, a pénzt, a vagyont.
A busó maszk alapszíne a vér színe, de nem vérrel van festve, mint ahogy sokan gondolják. Ez a szín azt jelenti, hogy a jövő biztosan eljön, túlélünk mindent, ennél rémesebb már nem lehet és ez a szín megvéd minket mindentől. A vér magának az életnek a jelképe. A maszkon kizárólag olyan színezés lehet, ami valóban előfordul az emberen, piros száj, fekete szemöldök. A lényeg azon volt, hogy minél kevésbé legyen felismerhető a maszkot viselő ember.
A busón van kb 50-60 kg súly (6 birkabőr, a maszk, kolompok stb), mellette csőlátás a maszkon lévő kis lyukak miatt, bezárul a világ. Nehezen kapnak levegőt, hamar más állapotba kerül a hordozója, ezért nehéz volt busóként létezni. A pipák azért voltak, hogy azon keresztül levegőt kapjanak a férfiak, akik 17 éves kortól 50-55 éves korig öltöztek be busónak.
Az 1900-as évek elején a sokacok körében volt népszerű a szokás és csak 1-2 fő lézengett farsangkor, így a város vezetése rendezvényt csinált belőle. Ráeszméltek arra, hogy ez bizony hasznot generál, azonban azzal, hogy betiltották, szigorították a létezésüket a busóknak félő volt, hogy eltűnik a szokás. A város vezetése ezért ennek egy finomított verzióját tartotta meg. Sorszámot kaptak az emberek, végigmentek a sokacok, a magyarok, a svábok főutcáin és szavazni lehetett arra, hogy ki az év busója, innen indult az elnevezés a busójárás, ami fesztivállá nőtte ki magát.
Eredetileg pokládénak átváltozásnak/átalakulásnak nevezték. Ezzel a busójárással megszűnt az eredeti jelentése, elvesztette a hitét, a kultuszt, amiből a hagyomány táplálkozik. Ma már csak a látvány és az én hangsúlyozása a lényeg. A szekerek, az ágyuk, az ördögkerekek és a busójárás köré kitalált mítosz már csak a látvány miatt alakult ki.
A busójárás mára már “Hungaricum”. Bár az eredete nem magyar, az adriai tengerpart környékéről származik, de a magyar szokásba jól beilleszthető.
Még több fotó és információ a Facebook-on:
https://www.facebook.com/mestersegekfotoriport
A busójárás mára már “Hungaricum”. Bár az eredete nem magyar, az adriai tengerpart környékéről származik, de a magyar szokásba jól beilleszthető.
Még több fotó és információ a Facebook-on:
https://www.facebook.com/mestersegekfotoriport
